BOTTYÁN JÁNOS, VAK BOTTYÁN (1643? – Szentlőrinckáta, 1709. szept. 27.): kuruc generális, a Rákóczi-szabadságharc neves hadvezére. Kisnemesi családból származott. Fiatalon végvári katona lett. Részt vett a törököt kiűző hadjáratokban. Előbb a sellyei végvár hadnagya, majd 1683-tól az esztergomi vár lovasainak főhadnagya. 1685-ben a várat megvédte Ibrahim budai pasa támadása ellen. 1687-ben zsámbéki alkapitány, majd szegedi várparancsnok és Kecskemét, Kőrös, Cegléd katonai parancsnoka. 1692-től ezredes és ezredtulajdonos. A török elleni harcokban elvesztette fél szemét, amiért katonái Vak ~nak hívták. 1701-ben ezredével együtt a Rajna mellé vezényelték a franciák elleni harctérre. Az év végén az elfogott Rákóczival való titkos kapcsolatok vadjávál hadbíróság elé állították, de bizonyíték hiányában fölmentették. 1703-ban a kurucok ellen vezényelték.
1704. októberében Rákóczihoz állt, aki kinevezte generálissá. 1704. nov. 16-án bevette Érsekújvárt. Rövid Duna-Tisza közi hadakozás után a Vág mentén harcolt. 1704. dec. 26-án részt vett a nagyszombati ütközetben, majd a nyugati országhatárt biztosította a császáriak ellen. 1705 tavaszán a dunántúli átkelés biztosítására Dunakömlőd vidékén emeltette Bottyán várát. 1705 őszén a Duna–Tisza közéről indulva kiszorította a Dunántúlról a császári sereget, majd 1707-ben a túlerő ellen sorozatos csatákban megvédte ezt az országrészt. 1708 elején érsekújvári főkapitány lett. Feladata a Csallóköz és a Vág vonalának biztosítása és védelme volt. A trencséni csata után, 1708 végén a bányavárosok katonai parancsnoka. Magas kora ellenére utolsó napjáig a hadban forgott, a táborban, katonai sátrában halt meg agyhártyagyulladásban, Szentlőrinckátán. Kivételes katonai tehetség volt. Seregében szigorú rendet és fegyelmet tartott, de törődött katonáival, akik szerették és lelkesedtek érte. – Művei: B. J. vezénylő tábornok levelezései (Kiadta Thaly Kálmán, Bp., 1883). – Irod. Thaly Kálmán: B. J. (Bp., 1865); Várkonyi Ágnes: Vak B. (Bp., 1951); Várkonyi Ágnes: Az ismeretlen Vak B. (Tört. Szle, 1964. 1. sz.). – Szi. Vitányi János: Újvári kaland (r., Bp., 1951); Szász Imre: Szól a síp (r., Bp., 1953).
LACZKOVICS JÁNOS (Szentlőrinckáta, 1754. jan. 13. – Buda, 1795. máj. 20.): huszárkapitány, a magyar jakobinus mozgalom egyik vezetője. Középbirtokos Pest vármegyei nemesi család sarja. 1772-től a bécsi magyar nemesi testűrség tagja, 1776-ban alhadnagy, később kapitány a 4. (Graeven) huszárezredben. Részt vett az 1787 – 1790-i török háborúban. 1790-ben ő fogalmazta ezrede tisztikarának kérvényét az országgyűléshez, melyben a magyar ezredek számára magyar vezényleti nyelvet és magyar tiszteket kértek. A hadbíróság ezért Mantovába való áthelyezésre ítélte, mire leköszönt rangjáról. Az országgyűlés kezdetben mellé állt, de aztán magára hagyta. Elkeseredésében 1791-ben régi ismerőse, Martinovics Ignác ajánlatára II. Lipót bizalmasai közé állt, és az udvar titkos ügynökeként tevékenykedett. Magyarra fordította Trenck Frigyes A matzedoniai vitéz c. munkáját, azonkívül több, élesen egyház- és vallásellenes röpiratot. Lelkesedett a francia forradalom eszméiért, s főleg az arisztokrácia és klérus ellen több röpiratot írt (Martinovics Oratio c. röpiratának m. nyelvű átdolgozása, 1791; A magyar történeteknek rövid rajzolatja, 1792). Munkáiban együttérzéssel szólt az elnyomott parasztságról. 1794 tavaszán Martinovics bevonta a titkos köztársasági szervezkedésbe, és megtette a radikális demokratákat tömörítő Szabadság és Egyenlőség Társasága egyik igazgatójává. 1794. aug. 16-án éjjel Pesten elfogták. Előbb Bécsben vallatták, majd a magyar jakobinusok elleni perben hazai bíróság elé állították, amely hűtlenségért és hazaárulásért halálra ítélte. A budai Vérmezőn lefejezték. – Művei: A magyar jakobinusok iratai (I – III., kiadta Benda Kálmán, Bp., 1952 – 57). – Irod. Gárdonyi Albert – Bartucz Lajos: A magyar jakobinusok emlékezete (Bp., 1919); Benda Kálmán: A magyar jakobinusok története (Bp., 1957). – Szi. Barabás Tibor: Magyar jakobinusok (dráma, 1950).
GYETVAI JÁNOS (1889. április 8. – Budapest, 1967. május 14.): újságíró, író. Szentlőrinckátán született, nevelkedett. Tanulmányai befejezése után, 1912-től a Népszava munkatársa, majd a Tanácsköztársaság idején a magyar Vörös Hadsereg lapjának, a Vörös Katonának volt főszerk.-je. A Tanácsköztársaság bukása után rövid ideig a Pécsi Munkás, később a Kassai Munkás szerkesztője. Részt vett a csehszlovák, az osztrák, a német munkásmozgalomban, majd az USA-ba emigrált. Itt az Új Előre, a Magyar Világ és a Magyar Jövő c. haladó lapokat szerk. 1946-ban tért vissza Magyarországra. Baranya megyében főispán, majd hazánk ankarai követe lett. Később lapszerkesztőként tevékenykedett. – Művei: Ezt láttam Amerikában (Bp., 1952); Fegyverek és emberek (Bp., 1959); Válságos éjszaka (Budapest, 1961); Két világ között (Budapest, 1963). Irod. Salyámosi Miklós: Gy. J. és Lékai János (Tanulm. a magyar szocialista irodalom történetéből. Bp., 1962).
MAROSI IZIDOR (1916) Nyugalmazott váci megyéspüspök. Lelkipásztori tevékenységének korai időszaka Szentlőrinckátához kötődik. 2001-ben jelen volt a település határában felállított Nepomuki Szent János szobor felavatásán.
MAGYAR KÁLMÁN (1926) Szentlőrinckátán született, nevelkedett. Farmakológus, akadémikus, az orvostudományok doktora. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, az Európai Farmakológiai Szekció elnöke. Több gyógyszer (pl. Proben) kikisérletezése is a nevéhez fűződik.
DR. GYETVAI JÓZSEF (1931) Szentlőrinckátán született, nevelkedett. Építészmérnök, statikus, egyetemi docens.
OLVASZTÓ IMRE (1967) Szentlőrinckátán nevelkedett gyermekkorában nevelőszülőknél, az “Indul a Bakterház” c. ma is méltán kedvelt 1979-ben készült magyar film Bendegúza.
